Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az afgán agár

2011.02.17

 

Az afgán agár Európában

 

Az afgán agár jelenlétét a nyugati világban Anglia a Közel-Keleten vívott háborúinak köszönhetjük. A három angol-afganisztáni háború során a brit hadsereg számos katonája és tisztje ismerkedhetett meg az afgán agárral. Az 1890-es évektől már érkezett pár afgán agár Angliába, de a fajta igazából akkor keltett feltűnést, amikor a John Barff kapitány által importált, és azóta legándás hírűvé vált Zardin (a képen) 1907-ben megnyerte a londoni kristálypalotában megrendezett Kennel Klub kiállításon a külföldi kutyák osztályát. Zardinnak akkora sikere volt, hogy még Alexandra királynő figyelmét is felkeltette, aki a Buckingham palotában is felvezettette ezt az akkor ötéves, homokszínű, feketemaszkos kutyát. Zardin 1906-ban, útban Anglia felé, Indiában is kiállításra került, és egy itt készült, róla szóló beszámoló egyike a legelső részletes afgán agár leírásoknak. Ez a leírás az alapja a mai afgán agár standardjének.

Sajnos Barff kapitány Londonban eladta Zardint egy állatkereskedőnek. Zardin tisztázatlan körülmények között halt meg, és sajnos nem hagyott maga után utódot (sem Zardin, sem esetleges leszármazottai nem szerepelnek egyetlen törzskönyvben sem, sehol a világon), de mégis halhatatlanságot nyert azáltal, hogy gyakorlatilag őrá épül a fajta standardünk.

 

Az I. világháború nagy visszaesést hozott az importokban; a fajta behozatala csak 1921 után éledt újjá, amikor Bell-Murray őrnagy és családja, valamint a nevelőnőjük, Miss Jean Manson  kilenc afgán agár társaságában visszatért Angliába. Ezen agarak némelyike elérte 80 cm marmagasságot, s mind a gyéren szőrözött, nyúlánk sivatagi típust képviselték – tehát egy Zardintól teljesen különböző típust.

Ez idő óta nevezik a sivatagi típusú afgánokat ’Bell-Murray”afgánoknak. Miss Manson Skóciában megalapította tenyészetét, ahol fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy kutyáit népszerűvé tegye.

 

Ezalatt az idő alatt Amps őrnagy és felesége, Mary megalapította a Ghazni kennelt Afganisztánban. Ők kutyáikat a Kabul és Ghazni városok környékén lévő hegyvidéki részekről szerezték. Ezek az agarak kisebbek voltak, dúsan szőrözöttek; pontosan úgy néztek ki, mint a századfordulón érkezett Zardin. Amikor vagy 15 afgán agár társaságában 1925-ben visszatértek Angliába, velük utazott Sirdar of Ghazni is (a képen), aki igen jelentős nyomot hagyott a fajtán. Sirdar of Ghazni magas minőséget képviselt, kitűnően örökítő kan volt és egyben ő volt az őse majd valamennyi ma élő európai afgán agárnak is. Ez az anatómialag teljesen tökéletes, vörös színű, fekete maszkos kan kétségtelenül az európai afgánok leghíresebb őse. A királyi megjelenésű Sirdar of Ghazni a valóságban mindössze 64 cm magas volt. Ez idő óta nevezik a hegyi típusú afgán agarat Ghazni-típusúnak.

Ezek a példányok tehát gyakorlatilag minden szempontból különböztek Jean Manson kutyáitól. Mivel az Amps házaspár kutyái voltak azok, akik kísértetiesen hasonlítottak a híres Zardinra, Mary Amps egyszerűen kijelentette, hogy az ő kutyái az „igaziak”, célozgatva ezzel arra, hogy a Bell-Murray tenyészet csak szélhámosság. Az afgán agár két típusa miatti heves vita egészen az 1920-as évek végéig folytatódott a két kennel között; mindkét fél azt hajtogatta, hogy a másik típus nem is igazi afgán agár. Mindkét típus rajongói megalapították a saját klubjukat, és éles viták dúltak a két csoport között. Nemcsak a fajta kedvelői, tenyésztői, hanem ennek bírói is két csoportra oszlottak. Az egyik bírónál csakis a Ghazni afgánok nyertek, a másiknál pedig a Bell-Murray típusúak.

A hatóságok semleges magatartást tanúsítva megállapították, hogy mind Mary Amps, mind Jean Manson kutyái Afganisztánból származtak.

Hamarosan elkezdték a két típust egymással keverve tenyészteni, mondván, hogy mindkét típus jó tulajdonságait kell egyesíteni. Természetesen akadtak tenyésztők, akik munkájukat a típusokon belül folytatták.

A mai modern afgán agár tenyésztés kiinduló egyedeinek így Sirdar of Ghaznit valamint a Bell-Murray afgánokat tekinthetjük.